Csabival mentünk egy laza beszélgetős, közel 150 km-s, 1700 m szintes Pilis-Börzsöny darabot, mivel tekerni jó és közeleg az emlegetett 500 kilométeres futam.
Hosszabbat és korábban terveztünk menni, de az állam kultúrországokban megszokott sok más feladata mellett a magyar a vasúti tömegközlekedés biztosítását is bajosan látja el.
A tervezett mínusz 50 kilométernyi táv ellenére szuper felkészülésnek és jó beszélgetős napnak bizonyult.
Ráadásul roppant hangulatos útvonalon — szürke, tejszínsűrű ködöt kortyoló város, egyre pőrébb fákkal teli narancssárga erdők, nyirkos aszfaltos, avarral szegett hullámvasút, megnyúló árnyékba, naplemente aranyába és alvásba merülő táj, üres szlovák autóutak, útszéli kerékpáros étrend Hellel, mogyoróvajas és lekváros szendviccsel és gumicukorral, mohás elfelejtett börzsönyi utak, hotel miatt erdőben száguldozó autós apukák és alig látható fekvőrendőrök bunny hopolása ereszkedés közben és a szint csökkenésével újra ködben, civilizációban és egyre sötétebben találjuk magunkat, meg Vácon, ahol a nálam is jobb láthatósági szettes biztonságos bácsik szúrós szemmel engednek be a fűtött váróba megvárni az emeletes vonatot.
Tapasztalatok
Öltözködés
Egyszer lehet ráveszem magamat, hogy kifejtsem mikor mit veszek fel — viszont ez roppantul szubjektív téma, így a mi volt rajtam lista helyett inkább máshonnan közelítem meg.
Indulás előtt konzultáltam a jobb időjárást jósoló alkalmazással, a reggeli néhány után délutánra 8-10 fokot hazudott és korán felszakadó ködöt. Természetesen természetben a hőfok és -érzet jóval alacsonyabb, mint bármely településen, ezzel számoltam. Viszont a sokkal tovább hömpölygő köddel nem.
Hideg időben tekerésnél nehéz megtalálni a tökéletes egyensúlyt az éppen nem fázok és a szétizzadtam közt. Márpedig az én testem úgy termeli a felesleges hőt, mintha ezért legalábbis külön taps, elismerés és hajnali gratuláló Nobel-díj telefon mellé még olajág is járna. Ha az ember igazán beizzad a léghatlan szettje alá, az biz no bueno és nagyjából lehetetlen komfortszáraz szintre visszatérni.
Én alapvetően az inkább a “kicsit fázz, amikor kilépsz az ajtón” iskolát követem.
A tél egyik rákfenéje az állandó öltözés (emelkedő előtt vetkőzöl, lejtőn magadra húzol mindent).
Most inkább melegebbre készültem, nem tartós nyirkos brit klímára. Így viszont ráfaragtam — valószínűleg a nyári mellény helyett a téli már sokat segített volna (vastagabb és hátul nem mesh). A háromnegyedes nadrág aláöltözővel viszont tökéletes választás volt. Cipőben is épp a határon birkózik az ősz-tél — a talpán is szellőző nyári már kevés, a téli bakancs még talán sok.
Próbálkozások
Hülyeségből próba gyanánt a lábujjaimat és lábfejemet alufóliába burkoltam (az ötletet az izolációs fólia adta) a nyári cipőben, hogy nektek már ne kelljen. Addig működik, míg atomjaira nem porlad. Az első egy-két órában viszont páratlan (csajod arca is, ahogy otthon vetkőzve zoknidból az egész szobát puhán befedő fémpor havazik).
(A kamásli/toe cap még esélyes köztes megoldás. Előbbit használtam, mivel valamennyit jártam is benne, az évek alatt elég hamar elkezdett szétfesleni. SPD bakancs a helyes irány.)
Viszont a mikroszálas törlőkendő továbbra is hatékony ad-hoc szigetelés és izzadtságelvezető szélálló réteg alatt, mellkasra — hálós aláöltözet fölé, nadrág kantárjába tűrve. Veszek is nagyobbat dedikáltan erre a célra.
(Hasonlót tud állítólag egy-egy újság is vagy ez, a kvázi kabátdarab.)
Interneten talált kipróbálásra váró hack a hűtőházi mártott munkáskesztyűk télre kerékpáros helyett.
Ha eltalálom a felöltözést, akkor szinte sosem fázik a kézfejem, így jellemzően vékony nyári kesztyűben tekerek. Ennek ellenére a téli 500 km-s kihívásra megér néhány ezer forintot egy ilyen. Alkalomadtán elmegyek egy munkavédelmi boltba és idővel beszámolok a tapasztalatokról.
Csősál fülre és bajuszra húzva remek (szélzaj)szigetelő és bár hiába rögzítem a sisak pántját rá, önkéntelenül attól tartok, hogy lecsúszik, így túl mereven tartom a nyakam. Szóval fülvédő dukál inkább a bringás sapka mellé.
Felszerelések
ShockStop PRO Suspension Stem
Emlékeztek rá, amikor beleszálltam a porba, eltörve az egyik fékváltókarom és felütve az első felnim? Én se. A jobb csukló ellenben igen.
Akkor zúzódott, viszont a hétköznapokban nem okozott fájdalmat, így hamarosan elfeledkeztem róla. Hosszabb utakon ugyanakkor jelentkezik, hogy Hey, Jude, don't make it bad.
Örömmel vettem viszont, hogy beválni látszik az egyik tervezett és már megvásárolt upgrade. Az aktuális black Friday során jelentős kedvezménnyel szereztem be a Redshift rezgéscsillapító kormányszárát.
Ugyan néhányszor értetlen kutyaként forgattam a fejem felszerelése közben, összességében végül még nekem sem okozott különösebb problémát. Nem varázslat és nem helyettesít teleszkópot sem. Persze nem is arra hivatott, a nagyobb egyenetlenségek semlegesítése helyett a relatív apró rezgéseket simítja ki(jjebb) 20 mm-es “rugóútjával”.
Eddig inkább aszfalton és macskakövön próbáltam és kicsit olyan, mint a márka nyeregcsöve is — azt hiszed nem is működik, pedig de. Ez elismerem furán hangzik, inkább arra célzok, hogy nagyon könnyen megszokható. Első kilométereken szkeptikus maradtam, de elérve Csepel-Roubaix-t egyértelműen bizonyított.
Ha eleget tekersz, akkor tudni fogod, hogy milyen felületen, milyen nyomással és sebességgel nagyjából milyen rázkódásra kell számítanod. Örömmel konstatáltam, hogy a vártnál jóval kisebb mértékben pofozza lelkemet az aszfaltköpenyét elhagyó macskakő.
Sőt, a hosszabb tekerés közben csuklóm sem kiabált, csak otthon kapcsolta be halkra Beatles idézett klasszikusát.
Bontrager Transmitr MicroRemote
ANT+ hátsó lámpát Garmin fejegységről vezérelni nem kényelmes — nem is értem ki gondolta komolyan, hogy menürendszer gyomrában, könyékig kelljen turkálni a menet közbeni szabályozásáért.
Én a gyakorlatban indulással együttes bekapcsolásra állítom a lámpát, de időnként praktikus állítani (lemegyek aszfaltról erdőbe, én vezetem a vonatot stb.).
Házasítani őket nem nehéz, de a távirányítót használva a lámpa már nem automatikusan állítja önmaga fényerejét (nappali vs. éjszakai), illetve ha nem a fejegységről szabályzom, akkor az nem tudja, hogy kikapcsoltam (mint minden kapcsolatban, kommunikáció a kulcs!).
Ennek ellenére a balansz abszolút pozitív.
A mi Rapha 500-unk
Csabival rengeteget gondolkodtunk ezen. Természetesen egy 500 kilométeres kör volna a legvagányabb, KLND-sek például ezt csinálták néhány éve.
Viszont a semmi közepén, átfagyott kezekkel, kialvatlanul nem hiszem, hogy örömmel, effektíven és gyorsan szerelnénk bármit, ha arra kerülne sor. És persze takaró, túradzseki alapfelszereltség, de a realitás talaján maradva nem volna egészséges mínusz fokokban néhány órát várni a felmentőseregre (meg senkitől nem várom el a virrasztást). Ráadásul nyárral szemben a szabadban mikroalvás sem reális.
Ha többen mennénk talán beleférne ez, ketten inkább úgy döntöttünk, hogy síkon megyünk egy ~250-es kört, gyors otthoni töltődés után a többit Margit-szigeten hozzuk le (az is külön őrület lesz).
Síkon, hiszen egyrészt könnyebb tekerni, másrészt sokkal kevésbé kell vesződni az összeg rétegnyi ruhával, cipzárral, ha épp emelkedőn vagy lejtőn haladunk.
Másik előnye az így kettévágott útnak, hogy öltözetben jóval kisebb hőfoktartományt kell lefognunk és izzadt ruhát otthoni pit stop során szárazra, az éjszakai szakaszra adekvátabbra cserélhetjük. Ráadásul kényelmesen tölthetjük magunkat és az elektronikát is.
December első hetében, ha az időjárás is úgy akarja, útra kelünk. Ha Margiton jönnél néhány körre, pacsira, instán megírom mikor fogunk szigetelni.
Bálint