#53 — motiváció vs. fegyelem
és egyéb gondolatok sárvédőkről
Ez a poszt jó ideje birizgálja az agyamat és egy egészen hosszú gondolatmenettel kezdtem volna a szokásépítésről, az önelfogadásról, a self help könyvek posványáról/kiválóságáról, a ne hasonlítsd magadat máshozról, az internetre kirakott sosem volt ilyen jó álvalóság vagy feltöltött (ön)imázs megtévesztő mivoltjáról — aztán hagytam az egészet.
Ezekhez a témákhoz nálam sokkal tapasztaltabb, szakértőbb emberek írtak, írnak és fognak írni.
Egy igazán magvas, ezelőtt sosem látott gondolatot azért mégis megosztok —
hiedelmekkel ellentétben a fegyelem segít a célok elérésem, nem a motiváció.
A fegyelem valahogyan sokkal erősebb és ijesztőbb szó köntösét ölti magára (rám?), mint ami valójában. És viszonyunk is sokkal lazább, mint elsőre hinném.
Legalábbis én nem azt értem alatta, hogy minden áron — ebben a kontextusban — sportolni, tekerni kell. Inkább azt, hogy időnként ebből a kútból húzok vizet és nem a klasszik, némileg kapatos, magyar ott bassza meg életérzésből.
Persze érdemes felismerni mikor elég fegyelemmel aktiválni a motivációt (nálam kiválóan működik az átöltözés közbeni zenehallgatás) és mikor szükséges például inkább tényleg pihenni. Ezt a felismerést, döntést gyakorolni érdemes. Jószerivel már nem hibázok a szedd össze magad, menj el, utána sokkal jobb lesz felismerésében, de mégsem mindig cselekszek megfelelően.
A logika azt diktálja
Például korántsem vagyok elég brit/holland stb. az esőben tekeréshez. Azzal megbékéltem már (well yes, but actually, no), ha elkap útközben, de akár már szemetelő esőben nehezen veszem rá magam a tekerésre.
A ruházat témáját elengedve koncentráljunk a sárvédőkre. Sárvédőt használni — ahogy gyerekkorom egyik Transformers karaktere, Shockwave mondaná — logikus. Kevesebb kosz, kevesebb kopás, kevesebb költség, kevesebb kín. (Nyelven könnyen gördülő alliteráció, szívesen.)
Mivel gravelbringáról van szó, az egyenlet már nem ennyire egyszerű. Terepen a sár, főként a mogyoróvajas, betapad mindenhová és ha az ember nem szponzorált versenyző/megélhetési influenszer hallja, ahogy sikít a technika (vagy jobb esetben csak a takarítás idejét számolja). Az ilyen jellegű előszeretettel eszi be magát a kerék és a sárvédő közé (vagy az eső miatt megrepedt jókedvembe). Adott esetben olyannyira, hogy megakadályozza előbbi elfordulását (meg a jókedvemét is).
Másik kérdés a furatok és a hely. Graveleken jellemzően nincs vagy nincs elég furat a klasszikus teljes sárvédők rögzítéséhez. Meg aztán ezek sok esetben a vázba sem férnek bele és/vagy jelentősen csökkentik a használható külső szélességét. (Az esztétikát leszarom, hidegben vizesen tekerni nem mókás. Én pedig tekerni fogok télen is, nem fázni.)
Köztes megoldásként n+1 féle trükkös rögzítésű (értsd szerszám nélkül le-felszerelhető) sárvédő van a piacon. Jómagam a svéd Ass Savers mellett tettem le a voksom.
Termékeik nem a kerékpár, hanem elsősorban a kerékpáros védelmét tűzték ki célul, így azért bőven saras lesz a gép. A kombóm (1, 2, 3, 4) célja egyértelmű, hátam, lábfejem és arcom védelme (mily meglepő, maguk a tervezők sem gondoltak még erre). Két módosítást végeztem, gumihevederre cseréltem a rögzítést és meghosszabbítottam az elsőt (a téli cipőm vízhatlan, de a lábszáram nem).
Az eredmény — elfogadható.
Azért minden ősszel kicsit megpörgetem az internetet egy teljes szettért. A leírtak alapján egyébként az SKS Bluemels Style 46-osa még jó is lehet. Magam fülébe ültettem a bogarat. Következő szám, sárvédő-értékelés.
(Az esetlegesen felmerülő Miért nem veszel görgőt? kérdésre válaszolva. Pénz, hely és csajom a szomszédokkal karöltve balti módon tenné ki teljesen jogosan a metaforikus szűrömet a zaj miatt. Ráadásul kevésbé tudom elképzelni, hogy élvezném a statikus tekerést.)
Accidental Renaissance
Másik olykor előforduló kedvtelenségi probléma a megszokott utak gordiuszi csomója — amiken mindig végig kell menni, mire a jó részre ér az ember. Hétköznap javarészt gondolatradírozás1, átmozgatás a kerékpáros cél. Ha különösebb szintet sem szeretnék, akkor a cél általában Szentendre. Rendkívül unalmas.
Néha sikerül véletlenszerű úton menni. Így történt, hogy a Ráckevei-Dunával párhuzamosan futó Eurovelo 6-on az alapvetően aszfaltosra tervezett úton véletlenül terepre bukkantam (szégyenletes a kicsivel korábbi aszfaltos szakasz minősége is).
Az eseményről az accidental gravel (azaz véletlenszerű gravel) kifejezés jutott eszembe, a képzettársítás oka pedig az Accidental Renaissance nevű subreddit, ahol saját bevallása szerint véletlenül reneszánsz festmények stílusát imitáló fotókat oszthat meg a nagyközönség.
Olykor akadnak igazi kincsek.
Kerékpáros sapkám sildjét megpöccintve — a következő alkalomig,
Bálint
Pacsi, akinek megvan a yummie.hu-s human azonos című mixtape-je a kétezres évek végéről (a mostani honlap vagy a web.archive.org sem kereshető).