Bálint túrázik hírlevél #38 — Hogyan találjanak meg, ha elvesztél bringázás közben?
Not all who wander are whole
Ugyan próbálok nem sokat gondolni az elkerülhetetlenségére, az esés bevallottan a bringázás része. Parkouroztam már eleget kerékpárról szárnyaszegetten repülve, de valahogy mégis mindig sebezhetetlennek éreztem magam és véresen felállva mindig ilyen kúlnak képzeltem el magam, ahogy porból, aszfaltról néztem fel (if ya know, ya know).
Nemrégiben nekem igazán fontos embert láttam súlyos balesetet szenvedni és kevésbé tudtam szokás szerint elhessegetni a történteket (ugyan hosszú lesz a rehab, de minden rendben lesz — a sisak életet ment) és
elgondolkodtam miképp találnának meg egy komolyabb esés után, ha épp (a semmi közepén) egyedül tekerek.
Bár fontosnak tartom az olyan alapvetéseket is, mint megfelelő állapotban lévő technika és legyen kerékpárkezelési skill check, józan ész, defenzív tekerés, lámpák, sisak, talizmán, nyúlláb, ököráldozat vagy amitől biztonságban érzed magad.
Ez a bejegyzés inkább olyan fapados és modern módszerekről szól, amiket magam is alkalmazok egy-egy tekerés előtt, alatt. Teljesen szubjektív, semmi fekete mágia.
Alusisakosoknak elég elolvasni a következő bekezdést és talán az utolsó második felét.
Analóg
Elmondom a számmal — mint a szegények — jobbára csajomnak, hogy hová megyek és nagyságrendileg mennyi idő múltán számítson rám (mint filmes Gandalf — Look to my coming at first light on the 5th day. At dawn, look to the East.). Időnként írok neki és igény szerint javítom az ETA-t.
Garmin
Mivel Garmin fejegységgel tekerek, kézenfekvő a LiveTrack vagy a incident detection (nope, nem tudom mik ezeknek a magyar neve) izzítása.
Előbbi megmutatja merre az arra és lehívható rengeteg adat (mint például megtett táv, sebesség stb., akár) az előre tervezett útvonalon mutatva. Emailen meghívós, különösebb tapasztalatom nincs vele.
Az incident detectionhöz kontaktokat kell létrehozni, akiket baleset esetén sms-ben vagy emailben értesít a nemzetközi vállalat a felhasználó névével és helyzetével (mindkét esetben a másik fél előzetes beleegyezése szükséges a funkció beállításához). Az esésérzékelés a beépített érzékékelők miatt jól működik, a kiküldés előtt 30 másodpercig megszakítható.
Mindkettőhöz aktív bluetooth kapcsolat szükséges a telefon és a Garmin készülék közt, valamit előbbinek működö mobilnettel is rendelkeznie kell.
Medzsik (Apple ökoszisztéma)
A klasszikus helyzetmegosztás nálam bejáratott dolog sporttevékenységtől függetlenül. Néhány emberrel kölcsönösen tudjuk ki merre jár, a hétköznapokban is praktikus. Mivel Steve és már Tim amúgy is tudja és használja a helyzetemet, legalább legyen nekem is hasznos.
Természetesen ehhez szükséges egy bizalmi viszony a másik féllel, valamit technikai limitációi ennek is bőven vannak (internet szükséges hozzá és nem kettétört mobil).
Ezt egészíti ki egy AirTag. Ez a 200 forintos nagyságú eszköz bluetooth segítségével kommunikál bármilyen, a hatósugarában található Apple készülékkel és mondja el nekik helyzetét, majd azok iCloudba töltik fel, hogy láttak a közelben egy bizonyos sorszámú AirTaget egy bizonyos helyen, majd a tulajdonos (plusz akár 5 másik ember) pedig az Apple Find My alkalmazásában láthatja a legutolsó pontos helyzetet. Minden titkosított, minden minden anonim, minden jó (cinikus énem pedig szabadságra ment).
Kiegészítő privacy filter, a bringám helyzete nem minden esetben egyenlő az enyémmel, de tekerés közben jobb esetben igen.
Youtube-on n+1 videót találni miért jó lopás ellen az AirTag. Ugyan hatása vitatható (lásd legalább ugyanennyi felháborodott cáfolat), de legalább lehet ilyen mókás üzeneteket kapni, ha az ember a bringáját a kilátó tövében, hatósugáron kívül, hagyja:
Így két, egymástól részben, egészben független készülék redundáns módon mutatja a relatív helyzetemet.
Orvosi azonosító és vészhelyzet esetén értesítendők
Érdemes beállítani a telefonon (Apple, Android), így elsősegélynyújtók láthatnak alapvető információkat a sérültről és az értesítendő feleket. A mentőorvos tőlem a következőket kérdezte meg a sérültről:
Név
Születési dátum
Allergia
Gyógyszerérzékenység + rendszeresen szedett gyógyszer
Súly (és kisebb fontossággal magasság)
Lakcím
TAJ-szám
iPhone-on így tudjuk előhívni:
Hamarosan mindezt old schoolként papíralapon is viszem majd magammal.
Lezárás
Ride fast, die last.
Bálint